A tengerparti vidéknek és a történelmi eseményeknek „szemtanúja” egy a 14. század közepén épült kastély, a Tantallon a szirttel szembeni sziklákon. A Skócia szívéből idekanyargó Forth folyó torkolatában a Bass, más kisebb környező szigetekkel együtt (Fidra, Isle of May) ma már a tengeri madarak egyedülállóan érdekes rezervátuma.

A középkorban fontos katonai stratégiai pont is volt, és a madárkolóniának köszönhetően „élelmiszer-raktár” a katonai alakulatoknak. A tengerpartról szemlélődők számára az itt élő tengeri madarak mindig is egy szürkésfehér élő szőnyegként tűnnek fel a sziget sötét szikláin. Legnagyobb számban a nálunk is élő kárókatona „tengeri rokona”, a szula képviselteti magát. Ez a nagy termetű, zuhanórepüléssel halászó pelikánféle a középkorban még a skót lakomák egyik ínyenc fogása volt. Egyesek szerint semmi sem ért fel a szula ízével, amelyben a tengeri hal és a madárhús íze jellegzetesen keveredett. Értékes volt zsírja, tojása és tolla is.

A szulákra elsőként egy kora keresztény hittérítő, Szent Baldred (régi skót nevén Baudron) vigyázott. A 8. században élt skót remete, aki az északabbra élő piktek (ősi, kelta törzsi nép) térítésében szerzett érdemeket, élete utolsó éveiben ide vonult vissza, és egy itteni barlangban talált menedéket. A 15. században a lakóhelye köré épített kápolna ma is látható.

1581-ben, Stuart Mária fia, I. Jakab (Skóciában VI. Jakab) király is  vendégeskedett itt, akit olyannyira lenyűgözték az már akkor is nagy számban itt élő tengeri madarak, hogy meg akarta venni a szigetet. Jakab alkotta meg az első szulavédő törvényt, amely a középkori madárvédelem egyik első írásos emléke. Több város piacáról, így a Forth folyótól északra és délre is megtiltotta a lelőtt szulák kereskedelmét.

A 17. század végén Cromwell is elfoglalta Bass szikláját skóciai hadjáratán. 1691-ben a szigeten lévő börtönben őrzött jakobinusok átvették a sziget fölött az uralmat és 1694-ig tartották a száműzött Károly király nevében.

A sziklatömböt ma az itt fészkelő, százezernél is több tengeri madár lakja. Az 1950-es években a Szulák már végveszélyben voltak a kíméletlen vadászat miatt. Az akkori, alig 50 párról számuk a hatékony védelemnek köszönhetően 55 ezer párra nőtt, és ezzel a világon a második legnagyobb szula telep jött itt létre. A fiókák lassan nőnek: hol a viharos tengeri időjárást, hol a hideget vagy az égető napsütést kell elviselniük. Talán ezért is van, hogy a szula pár mindig csak egy fiókát nevel. E madárfaj tudományos nevét is ez a hely adja: Egyes rendszerbesorolások szerint Sula bassana néven említik, németül pedig Bass Tölpel. Az angol névük: Gannet, a tréfás holland „Jan Van Gent” kifejezésből jön, a halászok így gúnyolták őket: Úgy néz mint „genti Jani”, utalva a középkori flamand Gent lakóinak furcsa ábrázatára.

Mostantól nemcsak az otthoni és munkahelyi etetőink életét figyelhetjük meg, de a világháló segítségével élőben követhetjük nyomon az MME újra indult etető webkameráinak képét is. Az etetőkamerák mellett üzemelnek a nagyhalászi és zalaistvándi fehér gólya, valamint a fővárosi vörös vércse fészekkamerák is. Ezekre ilyenkor, költési időszakon kívül is érdemes rá-rápillantani, mert egy kis szerencsével érdekes vendégeket figyelhetünk meg rajtuk.

Napközben bármikor megpihenhetnek a fészkeken ragadozók, elsősorban héja, karvaly és vörös vércse, ritkábban akár vándorsólyom is, éjszaka pedig izgalmas vendég lehet ezeken egy-egy erdei fülesbagoly, macskabagoly vagy gyöngybagoly is. Az sem elképzelhetetlen, hogy a fészkek "hivatalos" lakói tűnnek fel a képen, hiszen az elmúlt években több tucatnyi fehér gólya telel át, és ezek a madarak előszeretettel éjszakáznak, sziesztáznak a fészkek biztonságában.

Etetőkamera I. >>	Etetőkamera II. >>	Nagyhalászi gólya >>
Zalaistvándi gólya >>	Vörös vércse >>
Az MME aktuálisan működő kamerái a Napi madárvédelem és Környezeti nevelés menüpontok alatti Webkamerák oldalon érhetőek el a képekre vagy a kép alatti szövege kattintva.

Ha bárki, bármi érdekeset lát, az egérrel a képre mutatva, majd a jobb gomb/Kép mentése parancsot aktiválva lehet felvételt készíteni, ami a saját archívumba is elmenthető, illetve megosztható akár az MME Facebook oldalán is.

Köszönjük az MME Monitoring Központ nyíregyházi munkatársainak munkáját, amivel biztosítják a kamerák lehető legfolyamatosabb működését!

Több mint 10 ezer ember látogatott ki a XI. Tatai Vadlúd Sokadalomra november utolsó szombatján és bár a ködös idő nem kedvezett a ludak megfigyelésének a változatos programok most sem okoztak csalódást. Az idei rendezvényen ráadásul több újítás is fogadta az érdeklődőket.

A nagy rendezvénysátrat a szokott helyen állították fel, itt egy forralt bor vagy tea mellett egész nap előadásokat hallgathattak a résztvevők, valamint a tavalyi sokadalomhoz hasonlóan ebben kapott helyet az MME standja is.

Néhány száz méterrel feljebb egy külön nagysátrat kaptak a gyerekek, ahol a Cincér játszóházban számos természettudományos játékot próbálhattak ki és foglalkozáson vehettek részt. Kókay Szabolcs és Zsoldos Márton madárfestők szakmai segítségével pedig próbára tehették saját festőtudományukat is.

A nap egyik különlegessége volt a ragadozómadár-röptetés.

Míg egyesek bíztak abban, hogy megleshetik a nagyobb tömegben érkező vadludakat... (Fotók: Lapis Barbara).

... mások inkább Halpern Bálint rákosi viperákról...

.. vagy Orbán Zoltán téli madáretetésről szóló előadását hallgatták (Fotók: Szász Péter).

Az MME standjánál a könyvek... (Fotó: Lapis Barbara).

... a kitűzők ...

... az odúk és a plüssmadarak voltak a legnépszerűbbek (fotók: Balogh Katalin) .

Megfigyelési adatok szerint emelkedik néhány vonuló rovarevő énekesmadár : a házi rozsdafarkú, a barátposzáta, a csilpcsalpfüzike, az erdei szürkebegy és a cigánycsuk, valamint a nem verébalakú fehér gólya és örvös galamb áttelelő példányainak száma Magyarországon (táblázat letöltése >>).

Az említett kistestű énekesek többsége az etetőkön is megfordul és a gólyák is etethetőek, melynek köszönhetően nemcsak segíthetjük ezeknek a fajoknak a téli túlélését, de megfigyelési adatokat is gyűjthetünk a telelési viselkedésükről.

Vonulás vagy maradás?
A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága, ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

Az elmúlt években a csilpcsalpfüzike, a barátposzáta, a házi rozsdafarkú és a fehér gólya áttelelése is gyakoribbá vált.

A vadszőlő nyár végén virágzik, a levelek tövében fejlődő apró bogyók október-novemberre érnek be, és a jobb alsó képen láthatóhoz hasonló nagy felületű "etetőfalak" egész télen táplálékot kínálnak a madaraknak.

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő énekeseket?
A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez; 
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

Segítse Ön is az adatgyűjtést!
Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablak lessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett (vagy más vonuló, kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a birding.hu oldalra. Köszönjük!

Az áttelelő gólyákról se feledkezzünk meg!
A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb madár, így a gólyák sem azért vonulnak el télen, mert "fáznak" (vagy mert utálják a hó fehér színét), hanem azért, mert a legfontosabb táplálékuk hónapokra hozzáférhetetlenné válik. Valójában a fehér gólyák egyes pingvinfajoknál is "fagyállóbbak", a sérülten az állatkertekben élő madarak (mivel folyamatosan elegendő élelmet kapnak, amivel fent tudják tartani állandó testhőmérsékletüket) fűtés nélkül is gond nélkül kibírják a -20 C°-os fagyokat is. Ezért ha a telelő madarak találnak valamilyen táplálékforrást, ahol legalább két-három naponta élelemhez juthatnak (vagy etetik őket az emberek), akkor jó eséllyel átvészelhetik a téli hónapokat. Sikeres áttelelési stratégia birtokában az egyedek nagy valószínűséggel a következő évben is a helyben maradás mellett döntenek.

Mivel és hogyan etethetőek a telelő gólyák?
A gólyák rendkívül gazdag tápláléklistával rendelkező madarak. Nyáron elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit: halat, békát, kígyót, kisrágcsálókat megfognak, amit le tudnak nyelni. Ez a stratégia szinte az énekesmadarakéhoz hasonlóan megkönnyíti a téli etetésüket, azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy a gólyák torka messze nem olyan tágulékony, mint a kormoránoké, ezért nemcsak a táplálék fajtája, de a felkínált falatok megfelelő nagysága is fontos szempont:

• 10 cm-nél nem szélesebb keszegek, a magas hátú vagy ennél nagyobb halak darabolva
• 10-15 cm hosszú, kétujjnyi vastag nyers marhahús darabok; kacsa-, liba-, pulyka-, tyúkszív és zúza; apró, hosszúkás darabokra vágott csirke farhát (nyers disznóhús a féregfertőzés veszélye miatt sem állatnak, sem embernek nem adható!)
• tenyészetből származó egér, süldő patkány, naposcsibe és naposkacsa tetemek.

Egy gólya napi táplálékigényét télen is fedezi (ezek minimum adatok, ha a madarak igénylik - azaz mindent maradéktalanul elfogyasztanak - akkor érdemes többet adni nekik):

• 3-5 db tenyérnyi keszeg,
• vagy egy nagy marék marhahús nyesedék,
• vagy 6-8 egér,
• vagy 1-2 süldő patkány,
• vagy 3-4 naposcsibe, naposkacsa.

Az etetés elkezdése a dolog legkényesebb része. Lassan, nem közvetlenül a madarak felé haladva közelítsük meg 15-20 méterre (vagy amennyire felrebbenés nélkül engedi, ennek előjelei jól láthatók) a földön keresgélő gólyát, majd lassú, nyugodt, alulról induló kézmozdulattal dobjuk a közelébe a táplálékdarabokat. Amint ezzel megvagyunk, óvatosan hátráljunk el, hagyjunk teret és időt a madárnak, hogy felfedezze az élelmet, hogy rájöhessen, neki próbálunk segíteni.

Néhány alkalom után már nem nagyon kell óvatoskodni, a madarak tudni fogják, sőt, várják is az etetést, különösen akkor, ha alkalmazni tudjuk az alábbi praktikákat:

• Etetéskor érdemes fütyülni, hívóhangot hallatni - a lényeg az, hogy mindig ugyan azt a hangot adjuk -, mert ezt a madarak gyorsan megtanulják, és tudni fogják, hogy a közeledő ember táplálékoz hoz.
• Próbáljunk meg a nappal azonos időpontjában élelmet vinni a gólyáknak, akik néhány alkalmat követően már várni fogják ezt, távolabbról is odarepülnek, ami azért is fontos, hogy a táplálékot ők, ne pedig macskák és kutyák szedjék össze.

Miként ellenőrizhető a gólyák fizikai állapota?
A téli tarlókon, belterületi füves területeken vagy akár parkolóban, járda mellett, udvarban sétálgató gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség, röpképtelenség ad.

Ez úgy ellenőrizhető, ha a madár felé indulva felrepülésre késztetjük. Ha megy neki, akkor minden rendben van, a tetőgerinc, a kémény vagy a fészek magasában álldogáló madár egészséges. Ha azonban a gólya csak néhány métert képes megtenni vagy csak ugrálva próbál menekülni, láthatóan furcsa, "rossz" mozgású, akkor vagy sérült vagy az éhezés miatt legyengült. Ilyenkor be kell avatkozni, amihez segítséget is kérhetünk.

Kinek szólhatunk, ha baj van?
Magyarországon a madármentés feladatát több intézmény: nemzeti parkok, civil szervezetek, de elsősorban az állatkertek látják el (részletek >>). A legyengült telelő gólyák mentőhelyre szállításához országosan egyedül a nemzeti parki őrszolgálat rendelkezik emberekkel és járművekkel, ezért baj esetén a területileg illetékes nemzeti park igazgatósághoz fordulhatunk. A területi illetékességről a nemzeti park igazgatóságok portálján tájékozódhat.

Mi történik a mentett madarakkal?
A madarak az állatkerti és egyéb mentőhelyeken szükség szerint megfelelő orvosi ellátásban és folyamatos táplálásban részesülnek, így a szabad ég alatt is gond nélkül átvészelik a telet. Tavasszal aztán az egészséges, röpképes állatokat el lehet engedni.

A gólyák telelési viselkedésének megismeréséhez pontos adatokkal kellene rendelkeznünk ezekről a madarakról. Ezért kérjük, amennyiben tud ilyen madárról, a hely, a példányszám, a körülmények és a bejelentő elérhetőségét tartalmazó e-mailben tájékoztassa az MME Monitoring Központ munkatársait itt >>. Köszönjük!

Videókért katt a "Bővebben" feliratra!

A fagyok beköszöntével a madarak számára nemcsak a táplálék összegyűjtése, de az ivóvíz és a napi higiénia biztosítása is nehézzé válik. Ezért hangsúlyozzuk a Madárbarát kert programban annak fontosságát, hogy  a lehető legtöbb madáretető mellett működjön itató-madárfürdő is. Azok, akik télen is itatják a madarakat tudják, hogy szárnyas kosztosaink majdnem olyan gyakran láthatóak az itatókon, mint magot, almát, cinkegolyót csipegetve.

A madarak téli vízutánpótlása szempontjából a legnehezebb időszakot pont a mostanihoz hasonlóan hómentes, aszályos hetek jelentik, amikor az állatok nemhogy szabad vízfelületet nem találnak, de havat sem tudnak csipegetni, hogy szomjukat olthassák. Ráadásul a víz nemcsak az ivás, de a napi fürdés, a tollhigiéné miatt is fontos, a madarak ha csak tehetik, télen is fürdenek.

Hó olvadékvizéből ivó fekete rigó. Ha azonban nincs hó, olvadékvíz sincs (Fotó: Orbán Zoltán).

Ezért az idei télelő száz éves rekordokat döntögető szárazságában különösen fontos, hogy az etetés mellet itassuk is a madarakat az etetőhelyen. Azt, hogy ezt milyen mértékben igénylik az etető látogatók, jól jelzi az alábbi kis videó felvétel is. A talajetetőre kora reggel táplálkozni érkező madarak szinte azonnal felkeresik a megszokott itatót is, melynek vize azonban az éjszaka folyamán befagyott. A rendkívül intelligens, élelmes verebek megpróbálnak a jég széléből csipegetni és az itt keletkező olvadékvíz-filmből inni, ami azonban nem túl hatékony. Amint a jég helyére kézmeleg víz kerül, a vegyes mezei és házi veréb csapat mellett más fajok (a felvételen meggyvágó, kék és széncinege) is megjelennek, hogy ihassanak, majd a kora délután kisütő bágyadt napfényben fürödjenek is.

A talajetető bohócai, a verebek látványos bemutatóval hálálják meg, ha enyhe, fagy- és csapadékmentes napokon meglepjük őket egy kis porfürdővel (Fotó: Orbán Zoltán).

A mostani rendkívül aszályos időszakban kiemelten kérjük a madárvédőket, hogy az etetőkön itassák is a madarakat! Köszönjük!

Veszprém - A szakemberek szerint a kisebb testű madarak tartásával a tíz év körüli gyerekek is jól megbirkóznak, és rendszerességre is szoktatja őket a gondoskodás.

A madár tartásának hagyományos eszköze a kalitka, melyet be kell rendeznünk a kedvencünk számára.  A madaraknak  nincsenek fogaik, így nem tudnak rágni sem. A zúzógyomorba felszedegetett apró kavicsok segítségével őrlik meg táplálékukat. Ezek a kavicsok különösen fontosak a magevő madarak számára, melyeknek tápláléka kemény és száraz szemekből áll. Ezért a kalitka aljára apró szemű, szitált folyami sódert kell tenni. Az elszennyeződött almot rendszeresen cserélni kell.

A fán élő, röpülésképes madarak kalitkájának legfontosabb berendezési tárgyai az ülőrudak. Fontos az elhelyezésük, hogy változatos mozgási lehetőséget kínáljanak, de hagyjanak helyet a szárnycsapkodáshoz is.  A madarak etetésére és itatására használhatók egyszerű tálkák, a talajra helyezve vagy a rácsra rögzítve, illetve speciális önetetők és -itatók. Az önetetők nem alkalmasak papagájok etetésére. A madarak tollazatuk tisztán tartása érdekében szoktak fürödni, porban és vízben egyaránt. Főként a hullámos papagájok kalitkáit szokás telezsúfolni különféle giccses dísztárgyakkal, csengővel, tükörrel, de adhatunk nekik játékot is.

Tízezernyi vadlúd vonulását és az Öreg-tóról való kirepülését figyelhetik meg az érdeklődők szombaton és vasárnap Tatán, a XI. Tatai Vadlúd Sokadalom rendezvényein. A sokadalom előtt pár nappal már 8500 vadlúd pihent a leeresztett tó medrében, a természetvédők a globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd egy példányát is megfigyelték, valamint több nagykócsagot és havasi partfutót láttak.

A vízimadarak forgataga mellett számos programmal vár mindenkit a rendezvény, ahol kiállításon mutatják be a rákosi viperát. Az élőállatos előadások közül idén a solymászbemutató igazi különlegességet ígér, látható lesz a Magyarországon ritka, két méter szárnyfesztávolságú szirti sas, mely fokozottan védett madár.

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, a játszóházban kiderül, melyik a leggyorsabb vadlúd és mit eszik a juharsün. De készül kukorica- és szotyikép, madáretető és madárkalács. Lesz békamentés, nyomolvasó játék indiánoknak, madárszínező, madárrajzoló, és megtudhatjuk azt is, hogy a gyurgyalagoknak sem mindig könnyű. A fesztivál programja a www.vadludsokadalom.hu oldalon található.

Egész napos programok:
- Cincér és TÉA játszóház: Kreatív környezeti nevelési sátor.
- Rákosi vipera védelme kiállítás
- Konzultáció a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációról
- Madármegfigyelés "teleszkóp bokrokban".
- Madárgyűrűzés.
- Természetvédelmi tanácsadás.
- Madár- és természetvédelmi eszközök vására.
- Itthon vagy otthon! Turisztikai programajánlók, információk és nyereményjáték a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.
- Teljes élet - Nulla Hulladék, Hulladékcsökkentés lépésről-lépésre
- Fessük együtt a természetet!
- Madár- és természetvédelmi előadások.
- Teleszkópok és kézi távcsövek tesztelési lehetősége.
- Természetvédelmi könyvek, kiadványok és madárfestmények vásárlási lehetősége.
- Kézművesek, helyi termelők adventi vására.

A barna réti héja első pillantásra éppen úgy néz ki, mint a legtöbb ragadozó madár: éles csőrével és karmaival pillanatok alatt végez áldozatával, és képes megvédeni a saját területét. Nem véletlen, hogy még vadászrepülőt is neveztek el róla.

Egy Nyugat-Franciaországban élő populációban azonban a kutatók nemrégiben olyan megfigyelést tettek, ami sokat változtathat a fenséges állat szimbolikáján: a hím mocsári héják között meglepően sok a transzvesztita.

Más fajoknál is ismert a jelenség

Természetesen a héják nem magassarkúval vagy szempillaspirállal fejezik ki identitásukat, mégis, ha a helyzet úgy kívánja, képesek megváltoztatni a nemi sajátságaikat.

Míg a hím héják szárnytolla világos színű, addig a nőstényeké sötétebb - általában. A Royal Societyben megjelent tanulmány szerint, amit Audrey Sternalski és kollégái publikáltak, a megfigyelt populáció hímjeinek közel 40%-a megváltoztatta a tolla színét, ezzel a nőstényekével azonossá tette a külsejét.

A jelenség nem teljesen ismeretlen a kutatók előtt, néhány hal- és rovarfajta ugyancsak képes magára ölteni az ellenkező nem sajátosságait, és bizonyos kígyófajták hímjei is képesek feromonok termelésére, amivel megtévesztik hímtársaikat.

Igaz, ők kizárólag akkor teszik ezt, amikor felébrednek téli álmukból, és minél előbb fel kell melegíteniük a testüket.

A kígyónászban ugyanis akár 100 hím kígyó is körülöleli a nőstényt, illetve ez esetben azt az állatot, amelyet nősténynek hisznek, így testük hőjével felmelegítik az ébredező egyedet. Amikor az elérte a megfelelő testhőmérsékletet, abbahagyja a feromonok termelését, és egyszerűen továbbsiklik.

Azt, hogy a héják miért változtatják meg a tollazatuk színét, a kutatóknak egyelőre nem sikerült megfejteniük, de valószínűleg azért teszik ezt, hogy elkerüljék a gyakori összecsapásokat. Míg a hímek gyakorta harcba szállnak egymással egy-egy vadászterületért, a nőstényeket - és azon társaikat, amelyek nőstények álcázzák magukat - nem támadják meg. A kutatók szerint az sem lehetetlen, hogy a kvázi transzvesztiták könnyebben kerülnek közel a nőstényekhez, így jobb esélyük van a párosodásra is.

A kosorrú nyúlaktól a parókás galambokig mintegy négyszáz tollas és szőrös kisállat várta az érdeklődőket a hét végén Zalaegerszegen, a Keresztury Dezső ÁMK landorhegyi központjában.

A zalaegerszegi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete hagyományos éves kiállításán összesen 57 dunántúli tenyésztő mutatta meg a szakértő  zsűrinek, meg persze a publikumnak büszkeségeit.

- Fontos seregszemle ez a tagok számára, hiszen az itt kapott  díjak, címek növelik a tenyészet ázsióját - mondja Papp Ernő, a szervező egyesület  tagja, aki évtizedek óta foglalkozik kisállatokkal.

Mindjárt meg is akad a szemünk egy kiállításgyőztes pomerániai begyesen, aki tenyésztője, Szabó Ferenc biztatására levegővel telíti begyét, csak úgy duzzad a fehér, pihés labda. Az értékelő lapon olvashatjuk is: szép fúvásforma... Odébb egy magyar óriás rázogatja méretes lábtollait, a pávagalambok pedig rátartian teregetik  pompás faroktollaikat. A parókás galamb olyan sörényt visel a nyakán, hogy azt legyezőszerűen szétnyitva  teljesen el tudja rejteni a fejét a tekintetek elő, kapucnis társa  nevéhez  illő fejfedőt hord, a magyar fodros pedig úgy fest, mintha az imént ondoláltatott  volna...

Elnézve a seregletet megértjük, miért is tartja fogva a tenyésztőket e hobbi. Holott jócskán kell  költeni a takarmányra, a madarak költőhelyének, napfényes röpdéjének kialakítására, s mindemellett  az állatok egészségének megőrzése is költségekkel jár, oltásokra, vitaminokra van szükség. Pedig egy madár még csak nem is bújik dorombolva a gazdájához, mint egy macska, s nem is emel rá olyan rajongó tekintetet, mint egy kutya.

- Azért a madarakhoz is nagyon lehet ragaszkodni, s egy-egy igazán szép példány kitenyésztése sok mindenért kárpótol - reagál Papp Ernő, akinek időnként családja (felesége, három felnőtt gyermeke és hat unokája) is besegít az otthoni, több mint hatvan fős galamb és nyulkompánia gondozásába. A zalatárnoki férfi gyerekként kötelezte el magát a kisállatok mellett, hatévesen már saját nyulai voltak, s hetekig képes volt könyörögni a szüleinek  a 20-40 forintért, amibe akkoriban egy pár galamb került.

A mai gyerekek azonban inkább egzotikus, különleges házikedvenceket tartanak, teknősbékát, vadászgörényt. A hatéves Balázs Leila személyében ellenpéldára bukkanunk, őt a galambok és a nyulak is lenyűgözik.  Nem csoda, hiszen  Pókaszepetken élő nagypapája  egész állatseregletet nevel. 

- Akad ott galamb, aranyfácán, még  vaddisznó is...  - mondja a büszke nagypapa, Császár Tibor. -  Leila  alig látszott ki a földből, már imádta őket, ha csak egy galambot odébb költöztetek, azt is észreveszi...

Annak köszönhetően, hogy a Madárbarát kert program eszközei a közelünkbe, akár az ablakunk elé vonzzák a madarakat, rendkívül sok érdekes megfigyelésben lehet részünk. Ha egész évben itatunk, télen pedig az itató mellett etetünk és odúkat is kihelyezünk, olyan, mintha egyszerre három folyamatosan zajló természetfilmet nézhetnénk, ahol napról-napra, évről-évre a madarak életének újabb és újabb titkaiba kaphatunk betekintést.

Jól példázza ezt egy zöld küllő látogatása egy olyan fővárosi talajitatón, ahol eddig már legalább két másik harkályfaj fordult meg, lehetőséget kínálva a közelrokon madarak életmódjából adódó viselkedési hasonlóságok és eltérések megfigyelésére.

Ebben a budapesti kertben már ötödik éve működik a Madárbarát
kerti ablak les, a sok ezer itt eltöltött óra ellenére most sikerült
először megfigyelni ezt a fantasztikus "zöld harkályt". Ez az
esemény is igazolja, hogy megszokott környezetünk
sok-sok év után is, folyamatosan tartogat új
megfigyelési élményeket.

A felvétel elején egy rendkívül érdekes, ritkán megfigyelhető jelenet látható, amikor a madár nyelvöltögetve iszik, ami a madárvilágban rendkívül ritka képesség. Ennek oka, hogy a madarak többségének rövid és kicsi nyelve van, ami nem nyújtható ki a csőrből. A harkályoknak ezzel szemben a hangyászokhoz, tobzoskákhoz, földimalacokhoz (hangya- és termeszevő emlősök) hasonlóan hosszan kiölthető, táplálkozást segítő nyelve van.

Ezzel piszkálják ki járataikból a farontó bogarak lárváit, amit a nyelv csúcsának sokágú szigonyhoz hasonló kialakítása segít. A madár erős, izmos nyelvét átpréseli a lárva teste és a járat fala között, majd amikor visszahúzza, a bicskaként kinyíló nyelvvégi szakállkák kampóként húzzák kijjebb és kijjebb a zsákmányt. Ez a nagy felületet biztosító "szőrös" végű nyelv a folyadékfelvételt, az ivást is segíti. A videó alapján úgy tűnik, hogy a küllő gyors nyelvöltögetést végez akkor is, amikor a csőrét a vízbe dugva iszik.

Több olyan harkályfaj is él a világban, mely a rovartáplálék mellett legalább az év egy részében fa nedvek nyalogatásával táplálkozik. A fák nedvkeringésének tavaszi megindulásakor a hazai harkályok is "gyűrűzik" az ágakat, azaz a kéreg keskeny, körkörös lehántásával nedvcsapoló helyeket készítenek.

A madár csőréből elővillanó világos valami a mintegy
a testhossz felének hosszúságában
kiölthető nyelv.