A günandromorf élőlények olyan állatok, amelyeknél a nemi meghatározáshoz fűződő részek tisztán elhatárolódnak egymástól. Brian Peer egy olyan kardinálismadarat észlelt, amelynél ezek a sajátosságok szintén megfigyelhetők voltak: a madár egyik fele vörös, a másik pedig világosszürke volt. A madár látványosan demonstrálja a hím és nőstény egyedek közti különbséget. A színes fele a hím: ez számukra előnyös, mert felkelti a nőstények figyelmét, akiknek viszont az élénkvörös szín azért lenne előnytelen, mert azt könnyen észreveszik a ragadozók.

A günandromorf madarat Peer néhány éve vette észre Rock Islanden; a szürke és a vörös oldal jól láthatóan, éles határvonallal elkülönült egymástól. A kardinális két télen át is feltűnt egy középiskolai biológiatanár etetőjénél; Peer és a tanár több alkalommal is megfigyelték a madarat, de sosem hallották a csicsergését. A két férfi megpróbálta madárhálóval elfogni az állatot, hogy a további vizsgálatokhoz vérmintát vehessenek tőle, és bár a környék összes madarát elfogták, a kétszínű kardinálist sohasem sikerült.

Mint a fehér holló

Legyeknél és pillangóknál már megfigyeltek hasonló jelenséget. A legyeknél a nemet az X kromoszómák és az autoszómák, vagyis a nemiségért nem felelős kromoszómák aránya határozza meg. A női egyedeknek két X kromoszómája van, tehát ez az arány náluk egy az egyhez; a hím egyedek esetében, mivel X és Y kromoszómájuk van, az arány kettő az egyhez. Az Y ebben az esetben nem tényező; ha egy hím elveszít egy Y kromoszómát, továbbra is hímként éli az életét, csupán a nemzőképességét veszíti el, mivel az Y kromoszóma hordozza az örökítőanyag termeléséért felelős géneket.

A günandromorf legyek esetében az X kromoszóma eltűnik egy sejtből, amikor a kezdeti stádiumban kettéosztódik a nőstény XX zigótájában. Az egyik gén így XX, a másik pedig X0 lesz, a légy pedig ennek hatására két, jól elkülöníthető félre osztódik. A günandromorf élőlények ettől függetlenül nem két félből állnak, az X kromoszómák a fejlődés bármely szakaszában eltűnhetnek a kromoszómaláncból. A madarak azonban a legyekkel ellentétben heterogematikusak, azaz más a nemi kromoszómájuk; a nőstényeknél ezt ZW-vel, a hímeknél pedig ZZ-vel jelölik. Azt nem sikerült tisztázni, hogy a szóban forgó kardinális kromoszómái közül melyik tűnt el, ahogy az sem világos, hogy ennek az eltűnése hogy befolyásolja az állat nemét.

A Live Science egyik szerzője egy korábbi kutatásra hivatkozott, ahol egy günandromorf csirkét vizsgáltak, de ennek az alapos vizsgálata sem hozott egyértelmű eredményt. Az általánosan elfogadott elmélet szerint a günandromorf madaraknál hiba lép fel a petesejt kialakulásánál, amely emiatt egy olyan kromoszómát hordoz, aminek a sperma által szállított kromoszómával kell egyesülnie. Ha ez a sejt nem jön létre, mielőtt a Z és a W kromoszómák kialakulhatnának, a sérült petesejt pedig két Z-hordozó hímivarsejt által termékenyül meg, az utód ZZ és ZW kromoszómákat hordozó sejtekkel fog megszületni. Ehhez azonban az szükséges, hogy egy petesejt két nemi kromoszómát is hordozzon egy helyett, és nem egy, hanem két hímivarsejt termékenyítse meg.

Kevés volt a csapadék, és nem jutottak elég élelemhez, ezért a megszokottnál két héttel hamarabb keltek útra a fehér gólyák Szabolcsból.

Az időjárás okozta táplálékhiány miatt hamarabb keltek útra a fehér gólyák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből - közölte Nagy Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület országos kutatási és monitoringcsoportjának a vezetője kedden. A Nyíregyházán élő szakember elmondta: a költöző madarak a szokottnál két héttel hamarabb indultak el afrikai telelőhelyükre, és költésük már véget is ért nyírségi költőhelyeiken.

Az ornitológus szerint a gólyák a kevés csapadék miatt nem jutottak elegendő élelemhez a természetben, ezért keltek útra hamarabb a nyár végén. Nagy Károly tájékoztatása alapján a kevés eső a költés időszakában is gondot okozott a gólyáknak, mert nem tudták megfelelően táplálni fiókáikat. A szabolcsi fészkekből emiatt sok legyengült állapotban lévő fiatal madár került ki, amelyeken a madártani egyesület munkatársai és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrei segítettek.

A csoportvezető arról is szólt, hogy az idén átlag alatti volt a gólyák költése, ez szintén összefügg a csapadékszegény időjárással. Az adatok szerint átlagosnak 2,5-2,7 fióka számít egy fészekaljban, a mostani nyáron viszont kevesebb fióka repült ki a költőhelyekről.

Ha a bozótszajkók halott madárral találkoznak, azonnal értesítik egymást. Sokszor le is szállnak a tetemhez, és körbeveszik. A viselkedés hátterében kutatók szerint az állhat, hogy a madarak így figyelmeztetik egymást a lehetséges veszélyre.

A Kaliforniai Egyetemen ezt a jelenséget egy kísérlettel is alátámasztották. Udvarokon helyeztek el különböző tárgyakat, és megfigyelték, miként reagálnak a bozótszajkók. A tárgyak között voltak fadarabok, kitömött madarak és madártetemek is. A bozótszajkókra a fadarabok nem voltak különösebb hatással, de amikor egy elpusztult madarat vettek észre, azonnal riadóztak, és figyelmeztették a távol lévő társaikat.

Később összegyűltek a tetem körül, és több mint egy napon át élelmet sem kerestek. A kutatók szerint a bozótszajkók számára a halott madár látványa olyan információt jelent, amelyet meg kell osztaniuk a többiekkel, ugyanúgy, mint például egy ragadozó jelenlétét. A többi madarat is védik azzal, hogy megosztják az üzenetet a tetem jelenlétéről, és figyelmeztetik őket a veszélyre.

Más állatok is tudomást vesznek a halottaikról. Zsiráfokat és elefántokat is láttak már összegyűlni elpusztult társaik körül, ami azt jelezheti, hogy az állatoknak is van fogalmuk a halálról, és akár gyászolhatják is azokat, akik elpusztultak.

Egy nápolyi épületre festettek madarat német művészek. A kész mű hátán – a terasz szélére ülve – messzi útra készültek az alkotók.

A street art feltűnő darabja nemcsak értéke és színessége miatt érdemel kiemelt figyelmet. A német művészek a zűrös hátterű olasz épületre festve társadalmi problémákra is próbálták felhívni a figyelmet. A többemeletes nápolyi ház Olaszország szerte a drogkereskedelem fellegváraként ismert.

A három festő a graffiti elkészülte után saját alkotásuk részévé is vált, mikor felültek festett madaruk hátára. Ezzel azonban nem fejeződött be a projekt: egy szövegben írták le, milyennek látják a problémás nápolyi övezet helyzetét, és hogy reagáltak a lakók, mikor először felmerült a falfestés ötlete.

Műholdas jeladókkal láttak el két rétisast a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) munkatársai a közelmúltban, hogy jobban megismerhessék a fokozottan védett madarak életét.

Az egyik madár a Dráva mentén, a másik a Duna magyarországi alsó szakaszának közelében az idén bújt ki a tojásból. Szakemberek a nemzetközi színesgyűrűzési program keretében a sasok lábára gyűrűt, hátukra napelemes, műholdas nyomkövetőt raktak – közölte a nemzeti park.

Ezeket a jeladókat már évek óta használják az Északi-tenger partvidékén élő rétisasok követésére, Magyarországon azonban most próbálják ki először. A tapasztalatok szerint a mindössze százgrammos szerkezetek nem akadályozzák a madarakat a mindennapi életükben, a jeladó nem jelent hátrányt a táplálékszerzésben, a párosodásban és a fészeképítésben sem.

Mindent rögzít a jeladó

A készülékek tetszőleges időközönként a GPS által meghatározott hosszúsági és szélességi adatok mellett a magasságot és a hőmérsékletet is rögzítik, az információkat SMS-ben továbbítják a mobiltelefon-hálózat segítségével, a kapott adatok feldolgozására számítógépes program szolgál.

A napelemeknek köszönhetően a jeladók évekig is működhetnek, így a szakemberek sok hasznos, új ismerethez juthatnak a közép-európai rétisasok. Képet kaphatnak a madarak mozgásáról, mozgáskörzetük nagyságáról, fészkelési, költési időszakban mutatott viselkedésmintákról, napi ritmusukról. Mindez segítséget nyújthat a védelmükre irányuló intézkedésekhez is.

A rétisas Magyarország legnagyobb ragadozó madara, tojóinak szárnyfesztávolsága eléri a 240 centimétert. Fokozottan védett, természetvédelmi eszmei értéke egymillió forint. Magyarországon tavaly 226 párt számoltak össze, a hazai populáció mintegy fele a Duna-Dráva Nemzeti Park területén él.

Argentína partjainál a sirályok a déli simabálnákból kezdtek el táplálkozni, mely miatt a hatóságok a madarak kilövését fontolgatják.

Argentínában a bizarr madárviselkedésként induló történet lassan horrorrá válik az oda érkező veszélyeztetett bálnák számára. Itt ugyanis a sirályok megtanulták, hogy a bálnák hátának csipegetésével rendszeres vacsorához jutnak. A madarak támadásai a déli simabálnák ellen már olyan rendszeressé váltak, hogy a hatóságok azt tervezik, a populáció csökkentése végett kilövik a madarakat. A környezetvédők szerint a terv elhibázott, és az igazi problémát az emberek okozzák, akik olyan sok hulladékot termelnek, hogy a sirálypopuláció robbanásszerű növekedésnek indult.

Mindkét fél egyetért benne, hogy a sirályok támadásai a bálnák egyik legfontosabb szaporodási helyszínén nemcsak a tengeri emlősöket fenyegeti, hanem a régió turisztikai iparát is, mivel a bálnalesek mágikus pillanatai elszomorítóvá és rémítővé váltak a turistáknak.

Puerto Madryn városa környékén a sirályok körülbelül egy évtizede fedezték fel, hogy a levegőért felszínre emelkedő bálnákat megcsipegetve nyílt sebeket hozhatnak létre bőrükön. Ezt követően minden alkalommal elérkezik a madarak vacsoraideje, amikor az emlősök feljönnek levegőért. A sirályok lecsapnak, megbökdösik a bálnákat, csőrük és karmuk áthatol bőrön és zsíron. A probléma azóta csak súlyosabbá vált, mivel egyre több madár követi ezt a gyakorlatot, és a könnyű hozzáférés az emberi hulladékhoz óriásira duzzasztotta a populáció méretét. Nemcsak a szabadban álló hulladékhalmok, hanem a halászok és az üzemek által a tengerbe visszadobott halmaradványok is hozzájárulnak ehhez.

"Nemcsak arról van szó, hogy a sirályok megtámadják a bálnákat, hanem  belőlük is táplálkoznak, és ez a szokás egyre terjed, egyre gyakoribb lesz – mondja Marcelo Bertellotti, a kormány szponzorálta természetvédő szervezet, a Nemzeti Patagóniai Központ szakembere. – Nagyon aggasztónak tartjuk, mivel a bálnáknak okozott sérülések száma nő, és ezt különösen az itt született borjak sínylik meg.”

Erre reagálva a bálnák viselkedése is megváltozott. Ahelyett, hogy kitörnének a vízből, és csapkodnának farokuszonyukkal, csak annyira emelkednek ki, hogy gyorsan levegőt vegyenek, és nyomban a biztonságot nyújtó mélységbe merülnek.

Bertellotti szerint a bálnák védelmében a sirályokat ki  kellene lőni. Abban reménykednek, hogy a támadó madarak megritkításával a szokást kiirthatják a madárpopulációból. A bálnales hatalmas turisztikai vonzerő a régióban. A déli simabálnák eredeti populációjuk mintegy 8 százalékát érték el, mióta világszerte védett fajjá nyilvánították őket. Emellett több százan érkeznek minden év júliusában a Valdez-félsziget formálta öböl relatíve nyugodt és meleg vizeibe életet adni utódaiknak és felnevelni a borjakat. A csónakok melletti felbukkanásuk varázslatos pillanat a turistáknak. Nyolc évvel ezelőtt a szakemberek szerint még nem harapózott el a sirályok támadása. Mostanában viszont minden negyedik felbukkanó bálnát támadás ér.

A környezetvédők szerint a hatékony módszer az lenne, ha meggátolnák, hogy a sirálypopulációk hozzáférjenek az emberi hulladékhoz, illetve, ha a lakosok nem dobálnák a halmaradványokat a vízbe. Az aktivisták szerint a hulladék mennyiségének csökkentése és újrahasznosítása, valamint a szeméthegyek lefedése meggátolná a madárpopuláció felduzzadását.

A régió környezetvédelmi minisztere szerint az év végére hulladékfeldolgozó üzemeket létesítenek, így a védett Valdez-félsziget minden nem újrahasznosítható szemetét megfelelően kezelik majd, így véget vetnek annak, hogy a szeméthalmok a szabadban álljanak.

Egy furfangos madár vadászni indult, mivel biztosra akart menni a zsákmányt illetően ezért csalit is vitt magával.

A kócsag egy darab kenyérrel a csőrében totyogott a tópartra, majd a vízbe dobva azt türelmesen várt. Mikor a halak csipegetni kezdték a kenyeret, az élelmes madár lecsapott. Elsőre nem sikerült a mutatvány, de a kitartó munka jutalma végül egy termetes hal lett. Nem ritka egyébként, hogy a kócsagok eszközöket használnak élelemszerzés céljából. Kutatók megfigyelték, hogy élőhelyükön a nyílt tengeren, az éles sziklák miatt nehézkes a vadászat, így sokszor különféle bogyókat használnak csaliként.

Apátfalva - A megyéből kiküldött 50 versenypostagalamb közül mindössze egynek, egy apátfalvi galambász vörös hímjének sikerült hazatérnie a londoni olimpiáról, ahonnan 10 ország közel 6000 madarát indították útnak. Az olimpiát megjárt szárnyasnak jó sora lesz: versenyeznie többé nem kell, csak utódokat nemzenie.

Nemcsak a falu, az egész megye büszke lehet az apátfalvi Vígh János egyik versenypostagalambjára: az 5 esztendős vörös hím egyike volt annak a 839 hazai madárnak, amelyeket kivittek a londoni olimpiára, majd ott elengedték őket, hogy repüljenek haza – és neki sikerült! A megyéből egyébként, mint az induláskor megírtuk, 50 szárnyast utaztattak ki egy kamionban; úgy tudjuk, közülük az U5-07 39950 jelű galamb volt az egyetlen, amelyik a megszabott határidőig, augusztus 21-éig hazatért. Az országos arány sem volt sokkal jobb, 48 madár tért haza a 839-ből. Elképzelhető, hogy néhány még megjelenik a gazdájánál, többségük azonban minden bizonnyal a viszontagságos út vagy a ragadozók áldozatául esett.

Az apátfalvi galamb útja majdnem pontosan 9 napig tartott: augusztus 11-én reggel negyed 9-kor, a férfimaraton rajtjával egy időben bocsátották szabadon a ketrecből, és 20-án délelőtt fél 11-kor érkezett meg. Ezt gazdája, aki a Makói Postagalamb Sportegyesület tagja, nem azért tudja pontosan, mert minden idejét az eget kémlelve tölti: a galamb lábára erősített gyűrűben mikrochip van, amely jelzi az időpontot. A hadi postagalamboktól származó madár korábban is rendszeresen vett részt kisebb-nagyobb versenyeken, de a londoni út a maga közel 1400 kilométerével a szokásosnak legalább a kétszerese. Egyébként nem csak a repülés jelentett számára kihívást: út közben eleséget kellett találnia magának a mezőkön és menedéket is, ahol megpihenhetett, alhatott.

Az olimpiai postagalambversenyre egyébként 10 országból közel 6000 madarat neveztek be. Az apátfalvi galamb a magyarországiak közül huszonkettediknek érkezett meg dúcába, végső helyezése azonban ennél várhatóan jobb lesz, hiszen mondjuk egy nyugat-dunántúli fajtársa hamarabb haza tud érni, és a végeredménybe ezt is beszámítják majd. Az olimpiát megjárt szárnyas, mint gazdájától megtudtuk, nem versenyez többé – sportolói hasonlattal: pályája csúcsán visszavonul. Aranyélete lesz: a dúc büszkeségeként etetik-itatják, ráadásul egyéb földi örömökben is dúskálhat. Egyetlen feladata ugyanis az lesz, hogy kiváló génjeit továbbörökítse.

Négyszázhatra emelkedett a Magyarországon megfigyelt madárfajok száma, miután egy kuhit figyeltek meg múlt héten a Zámolyi-medencében, a vértesi natúrparkban. A kuhi (Elanus caeruleus) a vágómadárfélék családjába tartozó, vércse méretű, kicsit széles, de hegyesedő szárnyú világosszürkés színezetű ragadozó madár - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján.

Ez a madár Afrikában a Szaharától délre általánosan elterjedt, de Indiában, Hátsó-Indiában és az egész indonéz szigetvilágban is fészkel. Élőhelyei a nyílt gyepes, ligetesen fákkal tarkított területek. Elsődlegesen kisemlősöket, rágcsálókat zsákmányol, a vércsénél erősebb testalkata és gyors mozgása miatt madarak is szerepelnek az étlapján.

A kuhit augusztus 15-én Nyitra mellett rövid időre észlelték madarászok, és feltételezhető, hogy ugyanaz a madár jelent meg a Zámolyi-medencében is. Elképzelhető, hogy a felmelegedés, a szárazság, vagy az élelemhiány hozta erre a vidékre - írja az MME portálja.