2017.05.29. 13:11, Fawkes
Már régóta tervezgetem megírni ezt a bejegyzést, de sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt csak most jutottam el idáig - habár most is éppen az utolsó vizsgámra kellene tanulnom. Fontosnak tartom azonban megírni milyen madaras teendőim voltak, hiszen anno, 6 évvel ezelőtt ezért nyílt meg ez az oldal, hogy bemutassam nektek kis árva fiókáimat, akiket próbálok minél jobb körülmények között felnevelni és aztán elengedni, hogy újra szabadok legyenek.
Az idei történetem ott kezdődik, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen - ahova járok immár 2 éve környezetmérnök MSc szakra - volt szerencsém találni barátaimmal egy kis széncinegét. Természetesen az első az volt, hogy felmérjem a terepet, rögtön fülelni kezdtem, hogy esetleg a közelben tartózkodik-e az anyja, illetve néztem a közeli környezetet, hátha meglátom a fészket. De mind hiába, sajnos egyiknek se leltem nyomát. Így jött a következő pont, ami sajnos (vagy nem sajnos) nagyon is jellemző rám, hogy képtelen voltam ott hagyni (nem épp biztonságos helyen találtunk rá, a parkoló autók közvetlen közelében, a BME kerítésén kívül). Felkaptam, szereztünk neki egy papír dobozt a közeli papírírószer boltból, és aztán irány a vonat, Kelenföldtől Tatabányáig. A kis drága persze néha elkezdett hangosan csipogni, amivel igencsak felhívta a figyelmet a körülöttem levőkre.
Ilyen formán került haza hozzánk. Ő volt az első kis védencem idén. Szerettem volna, hogy minden jól menjen, mert ráadásul pont a Madarak és Fák napján sikerült megtalálnunk, másnap pedig eme oldalam születésnapja volt, és így úgy éreztem ez egy csodás kis ajándék számomra. Azonban sajnos 1 napi etetgetés után a kis drágám elpusztult. Nem úgy nézett ki mint akinek baja lett volna, valami mégis közbe szólt.
Másnap azonban enyhített a szomorúságomon egy jó hír, ugyanis másnap, május 12.-én végre hazaérkeztek fecskéink, akik a szobánk ablakának sarkában éldegélnek immár 2 éve. Napok óta vártam már felbukkanásukat, ugyanis környékünkön már április vége óta jövögettek vissza messziről érkező fecskéink (sarlós fecskék és molnár fecskék többnyire). Már kezdtem aggódni értük, de aztán ezután a szomorú esemény után mégis megjelentek, mintha tudták volna mikor kell időzíteniük.
Nem sokkal a széncinege fióka után, pontosan május 16.-án, kedden érkeztek hozzánk egy kis testvérpár fióka. Eleinte nehéz volt meghatározni milyen madarak is ők valójában, kellett neki pár nap, amíg a tollazatuk olyannyira ki nem bomlott, hogy megállapítható legyen, hogy ők pici énekes rigók.
1. nap
Az ő történetük úgy kezdődött, hogy Tatabányától nem messze, Héregen egy szép helyen éldegéltek, amikor feltehetőleg egy ragadozó állat lecsapott rájuk. Hárman vagy négyen is lehettek testvérek, de csak ők ketten maradtak. Így kerültek hozzánk ketten fészkestül.
3. nap
Azóta szépen cseperedtek, növekedtek, a tollazatuk egyre jobban szépült, ők maguk is erősödtek és szerencsére szépen ettek is. Sajnos nem minden fiókával olyan egyszerű, vannak esetek mikor nem hajlandóak enni, velük kicsit macerásabb az élet, de megküzdünk velük is hiszen az a legfontosabb hogy megerősödjenek, önállósodjanak és aztán elengedhessük őket. A kis énekes rigó testvérpárral azonban ilyen gond nem volt, mindig szépen ettek.
6. nap
Az etetésük a szokásos módon történik: elsősorban lágy eleséggel, amely áll főtt tojásból, trapistasajtból és egy kevéske natúr joghurtból, hogy kellően pépes legyen. Emellett fogyasztanak kukacokat (lévén, hogy velünk maradt a barázdabillegető testvérek közül az egyik, a kis törött lábú, így szerencsére van is itthon kellő mennyiségben), valamint vitaminokra figyelve eleinte csak banánt, most már cseresznyét is kapnak.
7. nap
(a végén a kis "basszus" megjegyzés ami elhagyja a számat csupán arra vonatkozott, hogy épp vihar közeledett és a nagy szélben kinyílt az erkély ajtó - éljenek a kulisszatitkok)
Az etetésnek természetesen gyakorinak kell lennie, hiszen a szabadban a mamájuk is folyamatosan hordja oda nekik a kaját. Fontos itt megjegyeznem, hogy normál esetben rigó fiókát NEM szabad összeszedni, hiszen a rigók fészekhagyó állatok. Az ő esetükben azonban ez szükséges volt, mivel maga a fészek is elkerült az eredeti helyzetéből és így veszélynek voltak kitéve.
7. nap
Teltek múltak a napok, amikor elérkeztünk egy válságos ponthoz. Sajnos a testvérpár egyik tagja megbetegedett. Nem tudom minek köszönhető ez, sajnos a kezdetén nem voltam jelen, de a későbbiekben egyértelműen láttam jómagam is, hogy a rigó fiókám szuszog, a csőrén veszi a levegőt, felborzolja a tollait és nem nagyon van étvágya. Néha jelentkező tüsszögés, köhögés arra adott okot, hogy azt gyanítsam, megfázott.
9. nap
Próbáltam a leírásoknak megfelelően melegen tartani (mindezt infralámpával kiviteleztem, melyet időközönként megismételtem), igyekeztem a lehető legjobban etetni, amennyire csak tudott. Azonban állapota nem nagyon akart javulni, sőt úgy tűnt csak egyre rosszabbul van. Kénytelen voltam elvinni az állatorvoshoz, azonban ott valami váratlan dolog történt.
10. nap - a beteg kisrigó infra lámpa alatt
Még én is, aki benne vagyok már vagy 20 éve a "szakmában" (legalábbis a madárfiókákat már kb 4 éves korom óta képes vagyok begyűjteni és gondoskodni róluk), én is képes vagyok sokkot kapni. Sokkolt a látvány, ahogy az ölemben tartott kis műanyag edényben a kis énekes rigóm egyszer csak tekeregni kezdett és végül kimúlt. Ott ültem az állatorvos várójában és képtelen voltam felállni, kiabálni, mert annyira sokkot kaptam és a könnyeimmel küzködtem. Borzalmas egy élmény volt, sok madaramat vesztettem már el, hiába a jó szándék, sajnos nem mindegyikükön tudunk segíteni. Az orvos persze miután kijött, megnézte, de nem lehetett már rajta segíteni. Az árván maradt, immár egyedüli kis rigóm pedig kapott egy kis antibiotikumos kúrát, mivel testvére valószínűleg valamilyen fertőzésben pusztulhatott el.
14. nap - az egyedül maradt kis énekes rigó
Így jutunk el a mához: egyetlen kis rigó várja folyton folyvást a kaját, aki már annyira talán nem is pici, hiszen állandóan kijön most már a dobozból, próbálgatja a szárnyait, nézelődik és hallgatja a csipogást a kinti világból. Már biztosan várja a szabadságot, de amíg nem tud önállóan táplálkozni, addig nem tehetjük meg, hogy szabadon engedjük, hiszen a mamája jó messze van innen.
Remélem azonban, hogy ő vele már minden rendben lesz és hogy hamarosan szabadjára engedhetem, odakinn a nagyvilágban.