2022.04.20. 13:32, Fawkes
Az Amerikában honos királyharkályt (Campephilus principalis) tavaly nyilvánította az USA kormánya kihaltnak, miután éveken át nem látta senki. Azonban egy csapat tudós Lousiana állam erdeiben bebizonyította, hogy nagyon is él ez a pompás fakopáncs-féle.
Egy kitömött múzeumi példány
Az utolsó széles körben elfogadott felvétel a királyharkályról 1944-ből származik. Azóta senki sem készített róla képet, és más bizonyíték sem mutatott arra, hogy élne még vadon ebből a madárból.
A pittsburgi Nemzeti Madárvárta (National Aviary) természetmegőrzési igazgatója, Steve Latta vezetett egy hároméves expedíciót Lousiana eldugott erdeiben, ahol többféle módszerrel keresték a királyharkályt: hangfelvételeket készítettek, kameracsapdákat állítottak, és drónokkal is próbáltak fotókat készíteni erről a bizalmatlan madárról - írja a Guardian.
Latta elmondta, hogy az expedíció minden tagja többször is találkozott a madárral, és gyakran hallották a hangját is. Ő maga egyszer közelről is megfigyelhette a rejtőzködő fakopáncsfélét: „Előttem repült fel, és hat-nyolc másodpercig figyelhettem meg, ami elég hosszú időnek számít egy királyharkály esetében.” Repülés közben a faj egyik határozó bélyege az evezőtollak mentén végigfutó fehér sáv.
„Nagyon meglepett” -tette hozzá Latta. –
„Valami olyat láttam, ami nagyon kevés embernek adatik meg. Ez megerősítette bennem, hogy igen, ez a madár még mindig létezik, és felelősséggel tartozom azért, hogy megőrizzem az utókornak.”
A királyharkály valaha gyakori volt, és Karolina államoktól egészen az USA dél-keleti részén át Texasig terjedt az élőhelye. Ez az Egyesült Államok legnagyobb testű harkálya, és a hímek könnyen felismerhetők a hatalmas piros tollbúbról a fejük tetején. Mint általában a fakopáncsok, ezek a madarak is a fák kérge alatt rejtőző kártevő rovarokat fogyasztják.
A kontyos feketeharkály (fent) és a királyharkály (lent) közti különbségek: a két madár hasonló bélyegekkel rendelkezik, ám repülés közben a királyharkály evezőtollai végén jól kivehető a fehér sáv
A 19. században azonban jelentősen megcsappant a számuk: egyrészt megfogyatkoztak az élőhelyeik, másrészt vadásztak a harkályokra. Ahogy ritkultak, egyre értékesebb trófeákká váltak. Emellett a szegények fogyasztották is ezt a nagytestű madarat, a vadpulykákkal, georgiai üregteknősökkel és más vadállatokkal együtt.
150 év vadászat után a királyharkály meglehetősen bizalmatlanná vált az emberrel szemben, így nem csoda, hogy eldugott, nehezen megközelíthető élőhelyekre vonult vissza, és évtizedeken át senki sem látta vagy hallotta.
„Jobban látnak, mint mi, magasan a fák lombkoronája közt élnek, és aktívan menekülnek az ember elől. Nem kifejezetten intelligensek, de egy egyszerű stratégiát kialakítva hatékonyan kerülik el az embereket”
– mondta Geoffrey Hill, a Auburn Egyetem biológusa, aki 2005-ben próbálta fellelni a királyharkályt Floridában – sikertelenül.
Hill szerint Latta kutatása nagyon izgalmas, és az expedíció által készített felvételeken valóban a kihaltnak nyilvánított királyharkály található. Hozzátette, hogy a USA Halászati és Vadászati Szolgálata elhamarkodottan nyilvánította kihaltnak ezt a madarat, és akár több tucat élhet még a fajból az eldugott, nehezen megközelíthető, érintetlen mocsaras erdőségekben.
„Néhányan nehezen hiszik el, hogy egy madár ennyi ideig elkerülheti a modern ember figyelmét, olyan szinten dominánssá váltunk a környezetünk felett. Pont ezért érdekes, hogy ennek a figyelemre méltó madárnak mégis sikerült. A madárbarátokat lenyűgözi a királyharkály, aki mind erről tudomást sem vesz. Sőt, gyűlöli az összes embert.”
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
