(c) Eduardo Balogh

Úton-útfélen találkozhatunk vele, hiszen gyakran látható oszlopokon kiülve, amint épp a mindennapi pocok-ebéd után leskelődik. Sokunknak gyerekkorunk hosszabb autóútjai “Néé egy sas!” jellegű felkiáltásai jutnak eszünkbe róla.

Az egerészölyv (tudományos nevén Buteo buteo, románul şorecar comun, angolul Common Buzzard) a vágómadarak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadarak (Accipitridae) családjába tartozó faj. Románia leggyokoribb ragadozó madara, a laikusok által „ülü”-nek (helyenként „üllü”) nevezett faj egyik megjelenési formája (ülü nevű faj nem létezik, a szó amolyan gyűjtőnév a nagyobb termetű ragadozó madarakra, de mivel ezeknek van becsületes magyar nevük, ajánlatosabb azt használni; a szó a román uliuból ered – uliu porumbar a héja, uliu păsărar a karvaly).

A parti madarakkal, sirályokkal és pityerekkel együtt a ragadozó madarak jó eséllyel minden kezdő madarász rémálmának tárgyai. Ezek mind olyan csoportok, amelyek fajai nagyon hasonlóak egymáshoz (például szteppi sirály és sárgalábú sirály, héja és karvaly). Az egerészölyv egy fokkal tovább bonyolítja a játékot, mivel amellett, hogy tapasztalatlan szem számára szinte ugyanúgy néz ki, mint a darázsölyv, pusztai ölyv vagy gatyás ölyv, a fajra ugyanakkor különösen nagy mértékű variabilitás jellemző: vannak nagyon világos egyedek, nagyon sötétek, vöröses színűek, és szinte végtelen árnyalat e három között.

Világos színváltozató egerészölyv. (c) Hencz Péter

A 110-132 cm-es szárnyfesztávolságú egerészölyv közepes méretű nappali ragadozómadár. Nálunk általában a sötét színváltozatok a gyakoriak. Röptébe többnyire tömzsinek tűnő madarunk szárnyai szélesek és viszonylag rödvidek, nyaka rövid és vaskos, farka közepesen hosszú. A nálunk leggyakrabban látható sötét színváltozat felső részei (fej, hát, szárny felülről, farok felülről) egyöntetű barnák, hasa és szárnybélése (a szárny azon tollai, amelyeknek nincs a tulajdonképpeni repülésben szerepük) is többnyire barna. Általában egy jól látható fehér mellőrvet visel.

Az egerészölyv belső vagy alsó evező- és kormánytollai fehérek, nagyon finom sávozással. A fekete „ujjak” (külső evezők kicsúcsosodó tollai) és az adult madaraknál megtalálható fekete szárny-végszalag keretet alkot a fehér szárnypannel köré. Az adult madaraknál a farkon is megtalálható a fekete végszalag (korhatározó bélyeg). Sikláskor szárnyát enyhén felemeli (kissé V betű alakú szemből), jellemző rá a szitálás is.

Repülő egerészölyv. (c) Eduardo Balogh

Az egerészölyv a Brit-szigeteken és a kontinentális Európa déli, nyugati és középső részén mindenhol egész évben észlelhető, északon és keleten élő egyedek rövidtávú vonulók. Ismert néhány telelőterület Afrika északi részén és Kis-Ázsiában. Romániában szinte mindenhol megtalálható, alacsonyabb denzitással azokon a síkságokon, ahol nagy kiterjedésű magas haszonnövényekből alkotott monokultúrák vannak. Európai állományra több mint 710 ezer párra becsülhető, Romániában 28-34 ezer pár él. Élőhelyigényei nem túl magasak, szereti a diverz tájakat, lomhullató erdőkkel, ahol fészkelhet, nyílt mezőket magányos fákkal, amire kiülve kiszemelheti prédáját, ligeterdőket, szántóföldeket.

Ahogy azt neve is sejteti, az egerészölyv fő táplálékát a kisemlősök jelentik. Legfontosabb zsákmányállata a mezei pocok. Azokban az években, amikor a pockok száma robbanásszerűen növekszik (pocokgradációs évek), az ölyvek szinte kizárólag rágcsálókkal táplálkozva igen jelentős hasznot biztosítva a mezőgazdaságnak (ezt ökoszisztéma-szolgáltatásnak nevezzük). Azokban az években, amikor csökken a mezei pocok száma, előtérbe kerülenek az alternatív táplálékforrások (a magasabb területeken élő madarak esetében ezek az alternatív táplálékforrások pocokgradációs években is nagyon fontosak). Így területtől és időszaktól függően rovarok, földigiliszták, kétéltűek és hüllők, valamint kisebb testű madarak is zsákmányul eshetnek. Ugyanakkor az elpusztult állatok tetemei is fontos fehérjeforrások lehetnek táplálékszűk időszakokban.

A táplálkozási stratégia bizonyos mértékben a madár területétől függ: ha lehetősége van rá, kiül oszlopokra, fákra és onnan csap le áldozatára, máskor a nyílt területek felett siklik, időnként szitálva szemeli ki áldozatát. Néha megfigyelhető leszállva is, miközben a fűben lépegetve gerinctelenek után kutat.

Nyúl-tetemen táplálkozva. A nyúl méretéből is sejthető, hogy nem saját zsákmány. (c) Lóki Csaba

Alkalmanként a vadászok azzal vádolják az egerészölyvet, hogy komoly károkat tesz az apróvadállományban. Ez történt 2011-ben Magyarországon, amikor Semjén Zsolt lépéseket tett annak érdekében, hogy az egerészölyv (és emellett fürj, erdei szalonka, vadgerle, holló és még néhány, amúgy jelenleg védett faj) újra vadászható legyen. Természetesen a vádak teljesen alaptalanok. Több egerészölyves táplálékpreferenciás kutatás is kimutatta, hogy az apróvadak aránya az ölyvek táplálékának 1-5%-át teszik ki, a legjobb apróvadas területeken sem haladja meg a 15%-ot.

Ugyanakkor rengeteg apróvad elpusztul a nem megfelelő mezőgazdasági tevékenységek miatt, amelyek tetemeit megtalálják és elfogyasztják az ölyvek. Mivel a maradványok eredetét nem lehet tisztázni, ez „apróvadpusztításként” jelenhet meg táplálékvizsgálatokban. Ugyanakkor az ölyvköpetek elemzésekor az apróvadfajok maradványai túlreprezentáltak lehetnek, mivel méretük miatt sokkal nagyobb valószínűséggel lehet megtalálni őket, mint a kisemlősök, kétéltűek vagy rovarok maradványait. Ennek fényében elmondható, hogy nem az egerészölyv a felelős az apróvad-állomány ingadozásáért.

Az egerészölyv fészkét általában lombhullató fák koronájába építi, rendszerint a törzshöz közel, legtöbbször vastagabb ágvillába. A fészek ágakból épül, és átlagos átmérője 1 m. A fészekalj mérete 1-4 tojás között változhat, melyeket március végén-április elején rak le a tojó. A 30-35 napig tartó kotlásban a hím is besegít, bár lényegesen kevesebb időt tölt a tojásokon mint a tojó. A kikelt fiókák 42-50 nap után hagyják el a fészket, és ezt követően még több hétig szüleikkel maradnak, éjszakázni még napokig visszajárnak a fészekbe. Az ivarérett kort általában 3 éves korukban érik el.

Egerészölyv fióka. (c) Bărbos Lőrinc

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján az egerészölyv státusza nem veszélyeztetett, Romániában a többi ragadozó madárhoz hasonlóan védett. A romániai állományt veszélyeztető legfőbb tényezők a középfeszültségű oszlopok általi áramütés, a vegyszeres mérgezés és a madarak lövése. Évente sok madár pusztul el vagy válik életképtelenné áramütések miatt, illetve jelentős számú egyed lesz autóbaleset áldozata is.

Az egerészölyvet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2012-ben az év madarának választotta.